Nyaralás már Pannival

»

Petrát, Pétert és a pocakban Annát tavaly fényképeztem Balatonfüreden és Tihanyban. Idén újra találkoztunk, most is a Balaton mellett készültek róluk a fotók, de kicsit nyugatabbra. Badacsonyörsön és Révfülöpön jártunk, azóta már Panni is világra jött. :)

 

Az idő nem volt igazán nyárias, de ideális volt a fotózáshoz. A Folly Arborétum területén sétáltunk, ott kezdtük a fotózást. Most először jártam ott. Igazán szép a környezet, csendes hely, szép kilátással.

 

 

Panni egy nyugodt kislány, nem volt nehéz dologom vele. Petra csak leültette és már készültek is a szebbnél szebb mosolygós képek.

 

 

Természetesen most Panni volt a középpontban, de azért a szülőkről is készítettem képet.

 

 

És persze a közös  képek sem maradhattak el

 

 

Ebben a sorozatban is tudok egy olyan képet mutatni, ami miatt azt kell mondanom, hogy szeretem a munkámat. Íme :) :

 

 

Ezután Révfülöp felé vettük az irányt. Ott a Balaton partján egy szép parkban fotóztam a családot. Péter kevésbé szereti a fényképezőgépet, ezért a lányokról több kép készült. :)

 

 

 

Végül még egy képet szeretnék megmutatni, ami tulajdonképpen kettő. Mindkettőn Panni és Petra látható.

 

 

Mindig jó érzés, visszajönnek hozzám fotózásra, különösen jó ha egy család már egyel nagyobb létszámmal. Köszönöm a bizalmat!

Panninak és szüleinek pedig szép hosszú, boldog életet kívánok! :)

Ilyen fotókat szeretnél Te is?