Virágos fák között

»

Katával régóta ismerjük egymást és már említettem neki, hogy állhatna nekem modellt. Látta a képeimet, és nemrég ahogy hazafelé sétált - meglátva a virágos fákat -, fel is hívott, hogy itt az alkalom a fotózásra.

 

El is indultunk, kicsit talán korábban mint kellett volna, mert még elég kemények voltak a fények, de ismertem egy szép fasort és bíztam benne, hogy az árnyékuk megoldja a gondomat.

 

Megálltunk egy szép búzamező mellett is. A zöldbe burkolózott föld nagyon jó hátteret adott a képeknek.

 

 

Csopakon már kezdett alakulni a dolog, addigra már lejjebb ment a nap. Kata elnavigált egy jó kis játszótérhez, szép fa játékokkal a Balaton partján.

 

És átmentünk a strandra is, mivel mégis csak a Balaton partján élünk... :)
Érdekes helyzet adódott, mert véletlenül találtunk olyan színű tulipánokat, mint amilyen ruhában volt, így egész jó kompozíció jött ki belőle.

 

Természetesen a kérésének megfelelően elmentünk a kiválasztott fához és háttérként felhasználva ott is készítettem képeket róla.

 

A fotózást végül Sajkodban, a naplementét megvárva fejeztük be, hogy egy igazán izgalmas képsorozat íjére feltegyük a pontot. :)

 

Ilyen fotókat szeretnél Te is?