Az ítélet: Esküvő!

Ha az ember azt a szót hallja, hogy ügyvéd, akkor egyből a bíróság és a büntetésvégrehajtás jut eszébe. Pedig a jogászok mást is csinálnak. Például házasodnak, feleségül veszik életük párját. A következőkben Laura és Toncsi képeiből szeretnék mutatni egy csokrot. Egy meglepő és vicces kép is lesz benne. :)  

Ford Focus 2020

Az ősz közepén lehetőségem nyílt egy csodaszép új, negyedik generációs Ford Focus-ról képeket készíteni. Azért, hogy ne csak száraz autós képek legyenek, Tivadar segítségét kértem. Vele készítettünk üzleti fotókat pár helyszínen.    

Luca és a cselló

Lucát már korábban fotóztam egy sminkbemutató keretében. Akkor derült ki, hogy csellón játszik. Rögtön beugrott, ilyen fotók kellenek nekem. :) Összeállt tehát megint a csapat: sminkes, fodrász, dekoratőr és megalkottuk ezeket a szép őszi képeket . A bakancslistán újabb tételt pipálhatok ki.  

Csoki, szörp és lekvár

Van úgy, hogy nem csak embereket, hanem finomságokat is fotózom. Még a nyáron jártam Nanettnél, hogy pár képet készítsünk azokról, amit a kis műhelyében készít. Volt ott csoki, lekvár és szörp is. Ezekből szeretnék most mutatni párat. Vigyázat! A képek nyomokban mogyorót tartalmazhatnak! :)  

Nóra és Kálmán őszi jegyes képei

A levelek már hullottak, de a táj még színes volt. Igazi őszi délutánt sikerült választanunk Nóra és Kálmán jegyes fotóinak elkészítésére. A veszprémi várat és a Benedek-hegy alatti parkot sétáltuk körbe, a fotózás közben pedig beszélgettünk, ismerkedtünk.  

Meglepetés Apának

Krisztinával és két gyermekével Balatonalmádiban találkoztam egy szép novemberi napon. A képek apának készültek karácsonyra meglepetésként, méghozzá egy albumba foglalva. Most ennek az albumnak a lapjait szeretném bemutatni.  

Levelek közt

Eszterrel és Márkkal egy szép őszi délutánon elmentünk a Koloska-völgybe Balatonfüreden. A fák még nem dobták le teljesen a lombjukat, így teljesen alkalmas volt a környezet a fotózásra. A Koloska-völgy amúgy is egy szép hely forrással, szalonnasütő hellyel kiránduló ösvényekkel, Eszterék a nevetésükkel és ruhájukkal pedig még több színt adtak hozzá a képekhez.  

Szüreti események

A hétvégén szüreten voltam, a nagybátyáméknál szedtük a szőlőt. A hét eleji időjárással ellentétben nagyon szép őszi időnk volt. A felhők haragosak voltak, de szerencsére az idő kegyes volt hozzánk, nem eredt el az eső.