A 200. Anna-bál képekben
2025-ben rendezték meg a 200. Anna-bált Balatonfüreden, amely évről évre az egyik legkiemelkedőbb társasági esemény Magyarországon. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a Balatonfüredi Önkormányzat megbízásából én örökíthettem meg ezt a különleges estét.
Az alábbi képes beszámolóban szeretném megmutatni, hogyan láttam fotósként az eseményt, és milyen pillanatok ragadtak meg leginkább.
A báli nap a Vaszary-villa elegáns kertjében kezdődött. Itt vehették át a hölgyek a Herendi szíveket, és itt készültek az első közös képek a vendégekről, párokról, és az elsőbálozó lányokról.
A villa udvaráról zeneszó és felvezetés mellett vonult át a társaság az Anna Grand Hotel elegáns báltermébe, ahol kezdetét vette az ünnepi program.
Az estét ünnepi beszédek nyitották meg. A történelmi hagyományokhoz híven a bál ceremóniája is időutazás: a Palotás táncot korhű ruhákban mutatták be, amely az elegancia és báj szimbóluma immár kétszáz éve.
A Palotást követően a fiatalok keringője vette kezdetét, majd hajnalig tartó tánc, zene és társalgás jellemezte az éjszakát. A báli hangulat idén is felejthetetlen volt: a díszlet, a zene, a ruhák és a vendégek eleganciája különleges atmoszférát teremtett.
A hagyományokhoz híven az este zárásaként kihirdették a bál szépét és udvarhölgyeit. Az idei év külön érdekessége, hogy mindhárom kiválasztott hölgy Laura keresztnevet visel, és mindhárman orvosi egyetemi tanulmányaikat kezdik idén ősszel.
Különleges élmény volt részt venni a 200. Anna-bálon. A fotókon keresztül remélem sikerül átadni azt az időtlen eleganciát, amit ez az este képvisel – és azt is, ahogy én láttam, lencsén keresztül.
Köszönöm a lehetőséget a szervezőknek!