Annával a múlt héten találkoztunk. Örültem amikor beleegyezett a helyszínválasztásomba, mert a tihanyi Barátlakásokhoz az út nem olyan rövid és egyszerű. Végül azt hiszem megérte.
El is indultunk felfelé a dombnak. A parkolótol a bazalttufa falba vájt barlanglakások körülbelül 15 perc sétára vannak. közben beszélgettünk, próbáltam feloldani Annát, mert eléggé izgult a fotózás miatt.
Odaérve nem is tétováztunk, belevágtunk a közepébe, szép fények voltak akkor délután.
Néha egy-egy képet meg szoktam mutatni fotózás közben, csak hogy legyen visszacsatolás, és a modell ne csak nekem, hanem a saját szemének is higgyen.
Anna már akkor kiválasztotta a következő facebook profilképét :)
Körülnéztünk még a helyszínen, közben találkoztunk túristákkal. Elég látogatott helyszín, mint kiderült. A kis ösvényen még készítettünk pár képet, aztán naplemente felé elindultunk visszafelé.
Anna jól érezte magát és az üzenetéből kiderült, hogy a képek is nagyon tetszenek neki. Bízom benne, hogy ebből a sorozatból még párat beállít majd profilképének a facebookon. :)