Felfelé kerekítve ennyi. Ebben a cikkben szeretném megmutatni, hogy egy fotósorozat elkészítéséhez milyen eszközök és folyamatok kellenek. Mennyi mindenre kell gondolni pár kép elkészítése előtt, közben és persze még utána is.
Miként jött ki a 8 másodperc? Olvass tovább és kiderül.
Az ősz közepén lehetőségem nyílt egy csodaszép új, negyedik generációs Ford Focus-ról képeket készíteni. Azért, hogy ne csak száraz autós képek legyenek, Tivadar segítségét kértem. Vele készítettünk üzleti fotókat pár helyszínen.
Berni és Peti esküvője Zalacsében volt. Már kezdődött az ősz, de nagyon szép időnk volt. Egy olyan esküvőn fotóztam amilyenen még eddig nem. Több szempontból is rendhagyó volt az ő legszebb napjuk.
Méghozzá a szó szoros értelmében. Anikó és István fotóiból fogok most egy csokrot mutatni. Lesz benne egy kis érzelem, móka és egy szép nagy motor is. És persze kiderül, hogy miért is jegyes ez a fotózás. Lássuk...
Ilyen még nem történt velem. Örülök, hogy ennek is részese lehettem.
Anita valamikor a tavasz elején keresett meg, hogy szeretne egy ajándékkártyát adni a párjának, nyár elején pedig fel is használnák páros fotózásra. Hamarosan el is érkezett az időpont, felkészültek. De ezelőtt egy igen jó hírt kaptam.
Az idei tél is lehetőséget adott arra, hogy szép fotókat készíthessek. Szerencsére volt alkalmam több helyre is elutazni a Balaton körül. Jártam többek közt a déli parton, a titkos helyen újból, Zalaegerszegen és a Bakony legmagasabban fekvő településén is, a tési szélmalmoknál.
November végén Ausztriában jártam. Hajnalka és Krisztián jegyes fotóit készítettem el. Nagyon szép helyeken jártunk. Ebből a sorozatból szeretnék most pár képet mutatni.
Ezzel elindultak a 2018-as évre a jegyes fotózások.
Ebben a részben a csoportképekről lesz szó. Talán hihetetlen, de az esküvő egyik legfontosabb része ez. Ezekről a képekről biztosan nem marad le senki, aki ott volt a nagy eseményen. Ahhoz, hogy ez egyszerűen, gyorsan és praktikusan menjen, hoztam 6 tippet.
Nemrég kaptam egy kedves fotós kollégámtól Patriktól egy analóg, filmes gépet. Vettem bele egy tekercs filmet és exponáltam. Ennek eredményét szeretném most megmutatni.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is lesz redphoto.hu ünnepi fotózás. Most egy teljes hétvégén!
Gyertek és készítsük el együtt az ünnepekre az idei családi fotóitokat!
Beltérben, stúdió környezetben készülnek a képek, nem fogtok fázni. :)
A fotózáshoz a kellékeket és a dekorációt a Csupa Virág wedding,bloom and home biztosítja.
Helyszín: Aszófő
Időpont: 2017. november 18-19. szombat-vasárnap.
9-17 óráig vannak időpontok (óránként lehet foglalni).
A fotózás időtartama családonként 30-40 perc.
A fotózás ára: 14.000 Ft
Átadott képek száma (letölthető linkben): 10-15 darab.
Részletek és pontos helyszín e-mailben vagy telefonon vagy a Kapcsolat menüponton keresztül, időpontfoglalás csak e-mailben lehetséges.
Kérlek titeket, hogy az e-mailben írjátok meg a telefonszámotokat is!
Elérhetőségek:
redman [kukac] redphoto.hu
+36 30 2248330
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1510736509013967/