Zeneszó a vitorláknak

»

Szabolcs vadászkürt művész és nagy szerelmese a vitorlázásnak, szabadidejében ha teheti vízre száll. E kettőt kellett tehát megjeleníteni a portré képein, amit júniusban a Balatonon egy szép vitorláson készítettünk el.

 

Öszintén megmondom kicsit gondban voltam az elején. Nem csak azért, mert Szabolcs az első "önálló" férfi alany volt, hanem azért is mert egy picit korán hajóztunk ki. Verőfényes napsütés volt, az árnyékok és fénykülönbségek pedig az első pár képet szépen "turistafotóvá" varázsolták. :)

Nem ijedtem meg azonban, amíg meg nem szelidültek a fények, a hunyorgást elkerülendő, napszemüveget használtunk, illetve először a "kellékeket" fotóztam.

 

 

És ha már napsütés játszottunk egy picit az árnyékokkal is

 

 

Úgy tűnik, hogy egy vitorláson kevés helyszín van a fotózáshoz. Ez nem így van. Ha nem is végtelen a lehetőségek száma, a vitorlás felépítésétől függően nagyon sok beállítást lehet találni.

 

 

A fotózás végén még a parton készítettünk pár képet.

 

 

 

 

Ilyen fotókat szeretnél Te is?