A keresés sajnos nem hozott eredményt, de itt van néhány ami érdekes lehet:
A hajdanán több ezer embernek munkát adó és egyik nemzeti büszkeségünknek számító Ózdi Kohászati Üzemek romjainál jártunk pár hete. Szomorú volt látni, hogy az a hely, ahonnan gyerekkoromban édesapámat vártam hazajönni és ami családunk megélhetését biztosította évekig, ma az enyészet és a rozsda martaléka.
Gábor és Judit a gyerekeikkel Csopakon nyaraltak az idén. Gábor az Interneten talált rám, látta a fotóimat a honlapomon és e-mailt írt, hogy fényképezzem le négyőjüket az egyik délutánon.
Legalábbis Zsuzsi és Gergő között így kezdődött.
Ez egy kivételes fotózás volt, mert az ő esküvőjükön nem tudtam ott lenni. Megtisztelő volt, hogy mégis ragaszkodtak hozzám, így a kreatív fotózásukat egy másik napon elvállalhattam. A helyszínek sora Balatonfüredtől egészen Balatoncsicsóig, a Szabó és Fia borpincéig tartott. Szép helyeken jártam egy szép párral, ebből a sorozatból mutatok most párat.
Lilla és Imi esküvőjén fényképeztem május elején és ismét kivételes embereket ismerhettem meg. Lazaság, jókedv, barátság, humor, kedvesség és még sorolhatnám a szavakat amik az élmények kapcsán eszembe jutnak.
Ez most egy olyan cikk lesz, ahol a jegyesfotóktól a buli végéig készült képekből mutatok egyet-egyet.
Fruzsi és Bence augusztus elején mondtak egymásnak Igent. Vagyis akkor is. :) A polgári szertartás már korábban, Fruzsi szülővárosában Miskolcon volt.
Idén, az egyházi szertartást már a mostani lakóhelyéhez közel, Tihanyban tartották. Kicsi, de annál szebb esküvő volt.
Augusztus utolsó szombatján, Nóra és Tamás esküvőjén fényképeztem. A jegyes fotózás is nagyon jól sikerült és az esküvő napjára is hozták ugyanazt a mosolyt és jókedvet.