A keresés sajnos nem hozott eredményt, de itt van néhány ami érdekes lehet:
Hivatalosan véget ért a Kedves cukrászdában a kiállítás. Akik nem tudtak elmenni megnézni, azoknak szeretném most megmutatni a képeket digiálisan. A cikkben videó is található Steiner Péter jóvoltából. http://www.cinemamoments.hu/
A kiállítás nyitó képe a "Cölöpök" című kép volt.
Nóra és Kálmán már tavaly megkértek, hogy legyek ott az esküvőjükön. Ezért is készültek elég korán, még az ősszel a jegyesfotóik.
Elérkezett az esküvő napja is május 30-án, erről szeretnék most mutatni pár képet. Tényleg kis esküvő volt, de annál nagyobb volt a szeretet benne.
Méghozzá a szó szoros értelmében. Anikó és István fotóiból fogok most egy csokrot mutatni. Lesz benne egy kis érzelem, móka és egy szép nagy motor is. És persze kiderül, hogy miért is jegyes ez a fotózás. Lássuk...
A hajdanán több ezer embernek munkát adó és egyik nemzeti büszkeségünknek számító Ózdi Kohászati Üzemek romjainál jártunk pár hete. Szomorú volt látni, hogy az a hely, ahonnan gyerekkoromban édesapámat vártam hazajönni és ami családunk megélhetését biztosította évekig, ma az enyészet és a rozsda martaléka.
Azt kell mondanom, hogy jól alakul a nyár. Többnyire Facebook és az Instagram oldalam képeiből látszik, hogy mi történik velem, most szeretnék egy összefoglaló cikket írni arról, hogy milyen fontosabb események voltak az elmúlt pár hónapban.
Egy fotósorozattal most együtt segíthetünk a Bátor Tábornak és a táborozóknak. Nincs más dolgod, csak egy adott összeggel támogatni a tábort én pedig ezért egy fotósorozatot készítek rólad, rólatok.
Hozhatod a párod vagy a családod is, de ha csak magadat szeretnéd a képeken látni annak sincs akadálya.