A keresés sajnos nem hozott eredményt, de itt van néhány ami érdekes lehet:
Régen írtam már olyan fotózásról összefoglalót, ami csak úgy, kedvtelésből történt. Egyik délután hazaértem csak az tűnt fel, hogy az előző napokhoz képest a természet kiszínezte a ház körüli udvart.
Persze ehhez a szüleim munkája is kellett. Most anyukám virágaiból szeretnék párat bemutatni.
Méghozzá a szó szoros értelmében. Anikó és István fotóiból fogok most egy csokrot mutatni. Lesz benne egy kis érzelem, móka és egy szép nagy motor is. És persze kiderül, hogy miért is jegyes ez a fotózás. Lássuk...
Ez egy szép esküvő volt. Nem mintha a többi nem lett volna az, de itt tényleg minden passzolt. Anna és Endre - ahogy azt kell - megélték az esküvő pillanatait, csak a jóra figyeltek, mosollyal, minden idegeskedés nélkül.
Ők, napra pontosan a megismerkedésük 10. évfordulóján fogadtak örök hűséget egymásnak. :)
Nati és Ervin régóta ismerik egymást, de csak nemrég találtak egymásra. Jó barátok voltak, de elsodorta őket az élet egymás mellől, majd az újra találkozás után házasság lett a kapcsolatból.
Nati közben megjárta Skóciát, innen jött a rendhagyó ötlet, Ervin skót ruhában mondott igent Natinak.
Mint az minden új weboldalnál lenni szokott, egy kis helyzetjelentéssel indulnak a hírek. Tavasszal határoztam el, hogy a képeimnek egy külön weblapot készítek, hogy a nagyközönség is lássa a fotóimat. A lap lassan elindul és reméljük az Internet legkisebb bugyraiba is eljut majd a híre.
Ilyenkor év végén sokan készítenek egy-egy értékelést az elmúlt 12 hónapról. Ha pár szóban kéne meghatározni, akkor: mozgalmas, tanulságos, energikus, élvezetes. De nézzük meg a 2013-as évet képekben is: