A keresés sajnos nem hozott eredményt, de itt van néhány ami érdekes lehet:

Lámpa szösszenet

Valaki a kilincseket, az ajtókat, bogarakat, virágokat, én a kandellábereket, a lámpákat "gyűjtöm". Ha egy új helyen járok, feljebb is tekintek a szokásosnál és megnézem az ottani utcán milyenek is amik adják a fényt az éjszakában.

 

A nagy szerelem roséval kezdődik

Legalábbis Zsuzsi és Gergő között így kezdődött.

Ez egy kivételes fotózás volt, mert az ő esküvőjükön nem tudtam ott lenni. Megtisztelő volt, hogy mégis ragaszkodtak hozzám, így a kreatív fotózásukat egy másik napon elvállalhattam. A helyszínek sora Balatonfüredtől egészen Balatoncsicsóig, a Szabó és Fia borpincéig tartott. Szép helyeken jártam egy szép párral, ebből a sorozatból mutatok most párat.

 

Téli Balaton egy félsziget körül

Egyik reggel Tihanyban jártam, ahol a nagy hideg és hóesés után végre a nap is kibújt a felhők közül. A képek a reggeli órákban az Apátság körül, napnyugtakor pedig a révnél készültek. A Balaton jege, a hó és a napsütés szép összhangban van. A Balaton télen is gyönyörű.

 

Esküvő csak lazán

Ezúttal Vera és Laci esküvőjébe pillanthattok bele a fényképezőgépemen keresztül. A nagy nap pontosan augusztus közepén volt, de előtte, khm akarom mondani utána :) történt még egy kis érdekesség. Minden ki fog derülni a cikk végére.