A keresés sajnos nem hozott eredményt, de itt van néhány ami érdekes lehet:
Itt áll a sarokban az öreg Zenit, és ha mesélni tudna, akkor jó pár estét eltölthetnénk a pattogó tűznél a hallgatásával. Arra gondoltam kreatív leszek egy picit, így elővettem a régi fényképeket és összehoztam a készítőjükkel. :)
A képeimből egy kisebb válogatás megtekinthető a balatonfüredi Bergmann cukrászdában. (Balatonfüred, Zsigmond u. 1).
A kiállítás érdekessége, hogy teljesen digitális, a képek az asztalokban található megjelenítőn láthatóak.
Ezúton szeretném megköszönni azoknak, akik közreműködtek - közvetve vagy közvetlenül - a kiállítás létrejöttében.
Külön köszönöm a szüleimnek a támogatást!
Köszönet a helyszínért a Bergmann cukrászdának, illetve az eszközökért a rentIT Kft.-nek.
A kiállítás megtekinthető 2013 július 10-ig Balatonfüreden a Bergmann cukrászdában.
Frissítés: A kiállításról készült interjú itt megtekinthető
Tamás még pünkösdkor Tihanyban kérte meg Nóra kezét. Rögtön el is határozták - bár Kiskunfélegyházán élnek - a lagzit itt fogják megtartani. Hogy elintézzék a dolgokat nemrég újra eljöttek, így ha már itt voltak, időt kerítettünk a jegyes fotózásra is.
Egyik reggel Tihanyban jártam, ahol a nagy hideg és hóesés után végre a nap is kibújt a felhők közül. A képek a reggeli órákban az Apátság körül, napnyugtakor pedig a révnél készültek. A Balaton jege, a hó és a napsütés szép összhangban van. A Balaton télen is gyönyörű.
Hivatalosan véget ért a Kedves cukrászdában a kiállítás. Akik nem tudtak elmenni megnézni, azoknak szeretném most megmutatni a képeket digiálisan. A cikkben videó is található Steiner Péter jóvoltából. http://www.cinemamoments.hu/
A kiállítás nyitó képe a "Cölöpök" című kép volt.
Alexandra még tanul, de közben már komoly sportteljesítménye van A Veszprém Barabás KC-ban. A képek alapján nem is gondolnánk, hogy egy kapussal állunk szemben. :)