A keresés sajnos nem hozott eredményt, de itt van néhány ami érdekes lehet:

Zsuzsi és Pisti

Még a tavasszal történt. Olyan jó volt és szép. Zsuzsi és Pisti esküvőjéről és jegyes fotóiból szeretnék most képeket mutatni. Nézzétek meg milyen szép helyeken jártunk.

 

Kis esküvő nagy szerelem

Nóra és Kálmán már tavaly megkértek, hogy legyek ott az esküvőjükön. Ezért is készültek elég korán, még az ősszel a jegyesfotóik.

Elérkezett az esküvő napja is május 30-án, erről szeretnék most mutatni pár képet. Tényleg kis esküvő volt, de annál nagyobb volt a szeretet benne.

 

Mosoly egy pohár borban

Ez a cím jutott eszembe a képekről, mert ez a két dolog volt jellemző azon a csütörtöki délutánon. Anikó izgalmát nagy nevetésekkel leplezte, az pedig igen jót tesz a képek hangulatának. :)

 

 

Óriásplakáton a képem

A napokban óriásplakátra került a képem. Mindig nagy öröm, ha nyomtatásban/papíron látom vissza a fotóm, de nem gondoltam volna, hogy ekkorában is látni fogom. 
Balatonfüred hívogató plakátja háttereként látható a Balatonfüredi sziluett című képem a város körül pár helyen.

Vártam pár napot, hogy szép időpen tudjam lefotózni, de mostanában csak a köd van. :)
Legyen szép napotok és járjatok nyitott szemmel!

 

Save The Date - Ne feledd a dátumot!

Egy szép őszi napon Annával és Endrével Balatonfüreden jártunk, a Balaton partján. Idén már elkezdődtek a jövő évi esküvők jegyes fotózásai. Mivel nyáron lesz az esküvőjök, kiváló kontrasztot fognak mutatni az esküvői képekkel együtt. Na de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk mi történt a víz partján.

 

Várakozás

Ibolya és Béla református lelkészek és rendszeresen járnak a Balaton környékére nyaralni. Ezúttal az északi parton jártak. Kislányukat is hozták, de még csak pocakban. :)