Esküvő Kecskeméten

Kecskeméten jártam esküvőzni, Janka és Imi nagy napján fotóztam. Bakancslistás elem volt ez, hiszen régóta szerettem volna már egy alföldi esküvőn is fényképezni. Az házasságkötés ősszel volt, azonban ismeretségünk már nyáron elkezdődött a jegyes fotózással. Szép sorjában mentek a dolgok, Tihanyban készítettünk képeket először, így kis túlzással mondhatjuk, hogy Jankával és Imivel együtt jártuk be az egész országot. :)  

Rendhagyó esküvő Daalarna ruhában

Berni és Peti esküvője Zalacsében volt. Már kezdődött az ősz, de nagyon szép időnk volt. Egy olyan esküvőn fotóztam amilyenen még eddig nem. Több szempontból is rendhagyó volt az ő legszebb napjuk.  

Kis esküvő nagy szerelem

Nóra és Kálmán már tavaly megkértek, hogy legyek ott az esküvőjükön. Ezért is készültek elég korán, még az ősszel a jegyesfotóik. Elérkezett az esküvő napja is május 30-án, erről szeretnék most mutatni pár képet. Tényleg kis esküvő volt, de annál nagyobb volt a szeretet benne.  

Esküvő két keréken

Lilla és Imi esküvőjén fényképeztem május elején és ismét kivételes embereket ismerhettem meg. Lazaság, jókedv, barátság, humor, kedvesség és még sorolhatnám a szavakat amik az élmények kapcsán eszembe jutnak. Ez most egy olyan cikk lesz, ahol a jegyesfotóktól a buli végéig készült képekből mutatok egyet-egyet.