Fotók a bezártság alatt

Mostanában egy új magatartásformát kellett megszoknunk és mi fotósok - ha mondhatom -, duplán éreztük ezt meg. Nem csak saját, de az ügyfelek bezártságát is meg kellett tapasztalnunk. A kijárási korlátozás miatt nem lehetett úgy portrékat, páros fotózásokat lebonyolítani, mint korábban. De egy fotós dolga az is, hogy dokumentálja, ami körülötte történik, hogy azt később az utókornak is el tudja mesélni képekben. A korlátozások ideje alatt, a szabályok maximális betartásával én is dokumentáltam a környezetemet. Később, még egy kismama fotózás is belefért. Ezeket szeretném most megmutatni Nektek.  

Zenész szerelem

Hajnalka és Ádám júliusban házasodtak össze. Mindketten zenészek és ezt magas fokon is űzik nap mint nap. Az ő történetük következik most képekben a jegyes fotóktól a buli végéig.  

Napraforgó, bor és szerelem

Noémi és Toma tavaly augusztusban fogadtak örök hűséget egymásnak. Nagyon élveztem ezt az esküvőt és nem csak azért, mert a dekorációban a kedvenc sárga színem dominált :), hanem mert ismét vidám és őszinte emberekkel találkoztam, akikkel érdemes volt eltölteni azt a szép napot.  

Várakozás

Ibolya és Béla református lelkészek és rendszeresen járnak a Balaton környékére nyaralni. Ezúttal az északi parton jártak. Kislányukat is hozták, de még csak pocakban. :)  

A marketing Sárkánya

Timi marketinges. Induló vállalkozásához készíttetett képeket velem. Vidám, laza és természetes hangulatú képeket kért, ami tükrözi a személyiségét. Veszprémben Hangvilla környékén, később pedig a várban fotóztunk.  

Zsanett és Tamás

Zsanett és Tamást Olaszországban találkoztak. Egy helyen dolgoznak, innen az ismeretség. Szombaton lesz az esküvőjük és hogy megbarátkozzanak a fényképezőgéppel, pár fotót készítettünk civilben a nagy esemény előtti héten az úgynevezett jegyesfotózás keretében.