A keresés sajnos nem hozott eredményt, de itt van néhány ami érdekes lehet:
Timi marketinges. Induló vállalkozásához készíttetett képeket velem. Vidám, laza és természetes hangulatú képeket kért, ami tükrözi a személyiségét. Veszprémben Hangvilla környékén, később pedig a várban fotóztunk.
Strand, napozóhely, jégkása. Ezek nem tipikusan téli fogalmak, azonban az újév első napján ezekkel találkoztam.
A napkelte mindig jó, sok energiát ad, szimbolikusan egy újévi napkelte pedig az egész évre energiával tölt fel. Legalábbis bízom benne.
Talán már hagyománynak mondható - mert az utóbbi években elsején mindig lefotóztam a napkeltét -, így 2021-ben is korán keltem.
Tamás még pünkösdkor Tihanyban kérte meg Nóra kezét. Rögtön el is határozták - bár Kiskunfélegyházán élnek - a lagzit itt fogják megtartani. Hogy elintézzék a dolgokat nemrég újra eljöttek, így ha már itt voltak, időt kerítettünk a jegyes fotózásra is.
Enikő és János rendszeresen járnak Balatonfüredre. Most az Anna-bál miatt látogattak el ide, Enikő most volt első bálozó. Különleges alkalom volt ez, ezért is szerették voltna, ha megörökítem őket egy képsorozaton.
Fruzsi és Bence augusztus elején mondtak egymásnak Igent. Vagyis akkor is. :) A polgári szertartás már korábban, Fruzsi szülővárosában Miskolcon volt.
Idén, az egyházi szertartást már a mostani lakóhelyéhez közel, Tihanyban tartották. Kicsi, de annál szebb esküvő volt.
Az házasodó párok egyik legfontosabb eseménye fotózási szempontból a kreatív, más néven beállított fotózás. Ezeket a képeket fogja a pár időről-időre elővenni és a nagy napra emlékezni.
Lehet, hogy nehéz dolgom lesz 6 kérdésben illetve válaszban összefoglalni ezt a komoly témakört, de megpróbálom.