A keresés sajnos nem hozott eredményt, de itt van néhány ami érdekes lehet:

Zsanett és Tamás

Zsanett és Tamást Olaszországban találkoztak. Egy helyen dolgoznak, innen az ismeretség. Szombaton lesz az esküvőjük és hogy megbarátkozzanak a fényképezőgéppel, pár fotót készítettünk civilben a nagy esemény előtti héten az úgynevezett jegyesfotózás keretében.

 

Napkelte az év első napján

Strand, napozóhely, jégkása. Ezek nem tipikusan téli fogalmak, azonban az újév első napján ezekkel találkoztam.
A napkelte mindig jó, sok energiát ad, szimbolikusan egy újévi napkelte pedig az egész évre energiával tölt fel. Legalábbis bízom benne.
Talán már hagyománynak mondható - mert az utóbbi években elsején mindig lefotóztam a napkeltét -, így 2021-ben is korán keltem.
 

Csoki, szörp és lekvár

Van úgy, hogy nem csak embereket, hanem finomságokat is fotózom. Még a nyáron jártam Nanettnél, hogy pár képet készítsünk azokról, amit a kis műhelyében készít. Volt ott csoki, lekvár és szörp is. Ezekből szeretnék most mutatni párat.

Vigyázat! A képek nyomokban mogyorót tartalmazhatnak! :)

 

Csupa Virág

Linda sok éve foglalkozik már virágkötészettel. Nemrég határozta el, hogy specializálódik, esküvői virágok és dekorációk készítését válllalja. A kezdeti reklámhoz és weboldalhoz készítettem neki fotókat egy szép tavaszi délutánon a Balaton partján.

 

Az ítélet: Esküvő!

Ha az ember azt a szót hallja, hogy ügyvéd, akkor egyből a bíróság és a büntetésvégrehajtás jut eszébe. Pedig a jogászok mást is csinálnak. Például házasodnak, feleségül veszik életük párját.

A következőkben Laura és Toncsi képeiből szeretnék mutatni egy csokrot. Egy meglepő és vicces kép is lesz benne. :)

 

Esküvői vitorlázás

Anita és Gábor Miskolcról jöttek el azért, hogy a Balatonon készíthessünk képeket egy vitorláson. Augusztus közepén egy szép nyári nap délelőttjén találkoztunk és rögtön ki is hajóztunk a nyílt vízre.